Karolj fel egy családot!

Megyéspüspökünk, dr. Beer Miklós hívja fel a figyelmünket arra, hogy most az egyre nagyobb nehézségek idején forduljunk a bajbajutott családok felé. „Karolj fel egy családot!” – szól a felhívás elsősorban a hívő keresztényeknek, de minden jószándékú embernek is.

Olvassuk el a felhívást:

     "A jelenlegi gazdasági-társadalmi válság elsősorban a családokat érinti. Különösen is nehéz helyzetbe kerültek azok a családok, akik lakáshitel miatt, bármilyen kölcsön következtében olyan adósság-csapdába kerültek, hogy fenyegeti őket lakásuk elárverezése. Ugyancsak egyre több családot sújtanak az elbocsátások, a munkanélküliség. Ugyanakkor látjuk a családok lelki-szellemi-erkölcsi válságát is.
     Már Karácsonykor megfogalmaztam a „karolj fel egy családot!”- programot. Most a húsvéti ünnepek alatt megismételtem ezt a felhívást.
     Mi keresztény emberek Isten emberszerető jóságát ismertük meg Jézus Krisztus személyében, aki sorsközösséget vállalt velünk, emberekkel. Ezt a hitünket éltük át a megtestesülés karácsonyi ünnepkörében éppúgy, mint most Jézus értünk vállalt kereszthalála és feltámadása húsvéti ünnepnapjaiban.
     „Példát adtam nektek!” Az utolsó vacsorai lábmosás kapcsán mondta Jézus. Szent János megerősíti: „Aki azt állítja, hogy, hogy benne marad, annak úgy is kell élnie, ahogy Ő élt.” /1 Ján 2,6/ Ő nem ment el részvét nélkül semmiféle ínség mellett.
     Ezt a jézusi példát szeretnénk követni akkor, amikor a jelenlegi nehéz helyzetben megnyitjuk a szívünket bajban lévő testvéreink felé.
     A szeretet találékony.
    Bizalommal kérlek benneteket, hogy jó szívvel hallgassátok meg ezt a felhívást és lehetőségetek szerint segítsetek egy olyan családon, amelynek a gondjait megismertétek! Akár úgy, hogy néhány tehetősebb család segíti a megemelkedett lakás-hitel törlesztő részleteit kifizetni, akár úgy, hogy átvállalja az adósság egy résztét. Természetesen nem csupán anyagi segítségre van szüksége a legtöbb családnak, hanem a személyes törődésre, ami elsősorban az időnk odaajándékozását jelenti. Segítsünk a betegek gondozásában, a gyerekek szabadidős programjainak közös szervezésében. Kérlek benneteket, hogy beszéljetek róla! Adjatok tanácsot, egymásnak, osszátok meg az információkat!
     Ez a tevékeny szeretet, a konkrét segítségnyújtás a hitünkről való tanúságtétel hiteles módja. Ebben a nehéz időben a költséges külföldi zarándoklatok helyett segítsetek a bajba jutott családokon! Biztos vagyok abban, hogy ez kedvesebb az Úristennek, ennek jobban örül a Szűzanya és ez közelebb visz mindannyiunkat Jézus Krisztushoz.
     Imádsággal, és bizalommal: Miklós váci püspök "

A felhívásnak már most is sok visszhangja van. A média részéről egyre több rádió, tv és újság számol erről be, hogy valóban cselekedjünk, akkor is, ha csak kicsit tudunk segíteni! Gyűlnek a szép példák:  több egyházközségben is már a tehetősebbek időlegesen átvállalják a bajbajutottak lakáshitel-törlesztését, vannak helyek, ahol tüzelőt vásároltak, vagy szállást ajánlottak fel egy hónapra egy rászoruló családnak, vagy segítenek az idős, magukra maradt embereknek.

Nemcsak példák  vannak  előttünk, hanem örömmel számolok most be arról, hogy máris elkezdtünk valamit, amelyet a vecsési katolikus- karitászunk koordinál: ha valaki úgy érzi, hogy egyedül nem képes egy családon segíteni, akkor tegyük meg összefogással, várunk olyanokat, akik havonta egy meghatározott összeget (akár keveset is) erre a célra átadnak nekünk, és mi hónapról-hónapra segítünk vele, amiről természetesen be is fogunk számolni. A szeretet találékony. Aki akar segíteni, keressen bennünket!